08 okt 2020
Elképzelhető, hogy néhány mentális zavar nem is betegség?

Szerző: Gáspár-Zsolnai Éva

Egészség

Elképzelhető, hogy néhány mentális zavar nem is betegség? Antropológusok új megvilágításba helyeznék az egyes mentális zavarokról alkotott szakmai véleményeket. Egy új tanulmány szerint bizonyos mentális betegségek valójában a környezeti viszontagságokra adott természetes válaszreakciók.

Tételezzük fel, hogy egyes mentális zavarok, mint a szorongás, a depresszió vagy a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nem számítanak betegségeknek. A biológiai antropológusok a mentális betegségek újragondolására szólítják fel a tudományos közösséget új tanulmányukban. A bizonyítékok alapos áttekintésével jó okuk van azt feltételezni, hogy a depressziót vagy a PTSD-t nem a kémiai egyensúly felborulása okozza, hanem a környezeti behatásokra adott reakciók. Az ADHD pedig egy olyan működési mód lehet, amely régen, egy ősi környezetben alakult ki, de nem felel meg a mai életmódunknak.

Forrás: pixabay.com

Középpontban a környezeti nehézségekre adott reakciók

A mentális zavarokat a fennálló orvosi ajánlás alapján általában gyógyszerrel kezelik. Tehát miért állítják a tanulmányt író biológiai antropológusok, hogy ezeknek a zavaroknak nem biológiai okai vannak? Tanulmányukban több kulcsfontosságú pontra is rámutatnak.

Először is, szerintük az orvostudomány soha nem tudta bizonyítani, hogy a szorongás, a depresszió vagy a PTSD örökletes állapot.

Másodszor a tanulmány szerzői megjegyzik, hogy az antidepresszánsok széles körű és növekvő használata ellenére a szorongás és a depresszió aránya nem mutat javuló tendenciát. 1990 és 2010 között a súlyos depressziós és a szorongásos zavarok globális előfordulási gyakorisága 4,4% és 4% volt. Ugyanakkor a kutatások továbbra is azt mutatják, hogy az antidepresszánsok önmagukban nem hatékonyabbak a placebonál.

Harmadszor, világszinten ezen zavarok valamelyike statisztikailag minden 14. embernél jelentkezik. Mégis „a konfliktusok által érintett országokban becslések szerint minden ötödik ember depresszióban, PTSD-ben, szorongásos vagy más egyéb pszichés zavarban szenved” – írják.

forrás: pixabay.com

A szerzők együttvéve úgy vélik, hogy a szorongás, a depresszió és a PTSD a mindennapi élet nehézségeire adott adaptív válasznak is tekinthető. Így ezek egy védelmi rendszer részét képezik, amelyek olyan helyzetben aktiválódnak, ami fenyegetést jelent az emberek fizikai erőnlétére, hogy minimalizálják káros hatásokat. Szorongás esetén ez azt jelenti, hogy az aggódás segít elkerülni a veszélyeket. De hogyan lehet ez igaz a depresszióra? Állításuk szerint a depresszió „lelki fájdalma” segít abban, hogy „figyelmünket a nemkívánatos eseményekre összpontosítsuk … annak érdekében, hogy csökkentsük az aktuális nehézségeket és elkerüljük a későbbiekben várható negatív élményeket”.

Ez talán szokatlannak tűnhet, de a tanulmány kihangsúlyozza, hogy e három pszichés zavart maguk az idegkutatók is egyre inkább a külső fenyegetésre aktiválódó és az evolúció során kifejlődött riasztórendszer ágaihoz kötik. A szorongás mögött például az ’üss vagy fuss’ válasz krónikus jelenléte is állhat. PTSD akkor fordulhat elő, amikor a trauma kiváltja a dermedési reakciót, amely az állatoknak például abban is segít, hogy a haláluk előtt kikapcsoljon a fájdalomérzetük. A depresszió pedig ugyanennek a dermedési reakciónak a krónikus aktiválása lehet.

Fontos a címkézés

A címkék használata abban segít, hogy meghatározzuk, kik vagyunk és mire vagyunk képesek azáltal, hogy magunkévá tesszük őket. A címkék azonban sokszor korlátoznak is minket. Ezért fontos annak átgondolása, hogy miként címkézzük a szorongást, a depressziót vagy az ADHD-t. Fontos különbségeket tennünk abban, hogy valakinek depressziója van vagy agyi rendellenességgel küzd vagy a környezeti nehézségekre reagál depresszív módon. Hiszen, míg a nehézségeket leküzdhetjük, a mentális betegségeket kezelni kell. Egy-egy címke mögött több minden állhat.

Nézzük meg, mivel szokás címkézni az ADHD-t. Egy generációval ezelőtt az ADHD-val élő fiúkat „rossz fiúknak” bélyegezték és gyakran büntették a viselkedésüket. Manapság az ADHD-val együtt élő gyerekeknek abban segítünk, hogy megértsék: „tanulási különbségeik” vannak. A büntetés és szankciók helyett próbálunk támogatást nyújtani a számukra különféle módokon. Amikor így teszünk, a viselkedési problémák gyakran csökkennek vagy akár el is tűnnek. A címke tanulási különbséggé való megváltoztatása létfontosságú, mert teret enged az ADHD-s gyerekeknek arra, hogy „jó gyerekek” legyenek és sikereket érjenek el. Az ADHD ettől függetlenül továbbra is „figyelemhiányos hiperaktivitásnak” minősül.

forrás: pixabay.com

Finnországban, ahol a jelentős fizikai aktivitás az iskolai nap szerves része, az ADHD előfordulásának aránya megfigyelhetően alacsony. Eközben az Egyesült Államokban az iskolákban azt várják a gyermekektől, hogy a nap nagy részében üljenek egy helyben. Ott az általános iskolások gyakran csak 15-20 perc szünetet kapnak naponta, ami messze van attól a 60-90 perctől, ami a szüleiknek volt hasonló korukban. Nem véletlen, hogy az ADHD-val diagnosztizált gyerekek aránya az Egyesült Államokban az elmúlt 15 évben emelkedett.

„Az ADHD nem rendellenesség” – állítják a tanulmány szerzői, inkább az általunk felépített modern tanulási környezettől való evolúciós eltérésnek tekinthető. Edward Hagen, a Washingtoni Állami Egyetem evolúciós antropológia professzora és a tanulmány egyik társszerzője egy sajtóközleményben azt hangsúlyozta, hogy „evolúciótörténetünkben ritkán találkozni azzal a jelenséggel, hogy a gyerekek csendben ülnek az íróasztaloknál, miközben nézik, ahogy a tanár matematikai egyenleteket végez a táblánál”.

Társadalmi reform vagy orvosi kezelés?

A tanulmány szerzője, Kristen Syme, a Washingtoni Állami Egyetem PhD hallgatója szerint a szorongást, a depressziót vagy a PTSD-t antidepresszánssal kezelni olyan, mintha egy csonttörést úgy gyógyítanánk, hogy a csontot nem rakjuk vissza a helyére. Úgy véli, hogy ezek a problémák „inkább szociokulturális jelenségekre hasonlítanak, ezért a megoldás nem feltétlenül az agy diszfunckiójának helyreállítása, hanem a társadalomban fellépő diszfunckiók a helyreállítása”.

A tanulmány célja azonban nem a kezelések hirtelen történő megváltoztatása, hanem a mentális zavarok más, újféle szemszögből történő tanulmányozása. „A depresszióval, szorongással és PTSD-vel kapcsolatos kutatásoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az ember életében bekövetkező konfliktusok és nehézségek enyhítésére, és kevesebbet az agy kémiájának befolyásolására.”

forrás: pixabay.com

De mi van azzal a ténnyel, hogy rengeteg orvosi bizonyíték áll rendelkezésre az agyi kémiával kapcsolatban? Gondoljunk csak egy nemrégiben készült tanulmányra, amelyet Finnországban, Turkuban végeztek. A kutatók kimutatták, hogy a depresszióval és szorongással járó tünetek már egészséges egyéneknél kapcsolódnak az agy opioid rendszerének változásaihoz.

Össze lehet-e egyeztetni ezeket az agykutatásokat az antropológusok kritikájával a mentális egészség kezelésével kapcsolatban? A válasz: igen. A szorongással és depresszióval járó agyi változások egyértelműek, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a zavarokat ne lehetne felfogni a környezeti nehézségekre adott válaszként is.

Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy szükséges-e változtatnunk azon, hogyan közelítsünk a mentális egészséghez? Igen is és nem is. Ha arról van szó, hogy milyen címkéket használunk, akkor a változás jót tesz. A mentális egészség helyreállítása ugyanis részben attól is függ, hogy a betegek hisznek-e a gyógyulásban. Nagyon bátorító és megnyugtató lehet egy betegnek azt hallani, hogy tünetei a környezeti ártalmakra adott egészséges reakcióknak tekinthetőek.

Az orvosoknak természetesen nem újdonság, hogy az ember életében felmerülő nehézségek a lelki egészségre is kihatnak. „Saját orvosi képzésem során én is tanultam a biopszichoszociális modellről, magában foglalva mindezen problémák összefüggő okairól is. De amíg egy társadalmi reform nem szünteti meg a szenvedés társadalmi okait, addig az orvosoknak továbbra is gondoskodniuk kell a betegek ellátásának színvonaláról. Ha visszatekintünk az orvostudomány történetére, akkor olyan gyógyítókat látunk, akik az idejükben legjobbnak tartott kezelést alkalmazták mindaddig, amíg hatékonyabbakat fel nem fedeztek.”  – vallja Dr. Alison Escalante, a cikk írója.

Forrás: Alison Escalante M.D. (2020): What If Certain Mental Disorders Are Not Disorders At All? https://www.psychologytoday.com/us/blog/shouldstorm/202008/what-if-certain-mental-disorders-are-not-disorders-all?

Fordítás: Gáspár-Zsolnai Éva