20 okt 2020

Egészség / fobia / Kapcsolataink / Mentálhigiéné

Lelki szimbolika: az agorafóbia (tériszony) háttere

Ebben a cikkben egy sokak által megélt és nagy szenvedést okozó kórkép mögé nézünk és igyekszünk analitikus szempontból megérteni a tünetképződést.

Mielőtt belemerülnénk a kórkép analitikus szempontú lehetséges magyarázataiba előszőr nem árt tisztázni a fogalom jelentését. Mivel e kifejezéssel magyarul a tériszonyt illetjük, ezért elsősorban a még hétköznapibban előforduló magasságtól való félelemtől, vagyis az akrofóbiától kell elkülönítenünk. A kifejezés a görög agora, azaz piactér szó és a phobos, azaz a rettegés szóösszetételből ered. A tériszony a nyílt terektől való félelmet jelenti, mely különböző helyzetekben jelentkezhet. Az egyén ilyenkor elsősorban a nyílt helyeken való tartózkodás (pl. parkoló, piac, híd vagy bármely nagy kiterjedésű nyílt hely), tömegközlekedés használta, sorban állás vagy tömegben tartózkodás során intenzív félelmet vagy szorongást él át.  Ugyanakkor előfordulhat akár zárt helyeken vagy felléphet olyankor, ha valaki egyedül tartózkodik az otthonán kívül. A személy azért retteg ezekben a helyzetekben és próbálja azokat elkerülni, mert fél, hogy a szorongás olyan mértékben önti el, hogy képtelen lesz elmenekülni a helyzetből vagy nem áll rendelkezésére megfelelő segítség. Így rövid idő leforgása alatt kialakul az adott helyzetre vonatkozó elkerülő viselkedés. Azaz az agorafóbiától szenvedő személy teljes mértékben elkerüli az ilyen helyeken való tartózkodást, vagy csak kísérő jelenlétében képes magát kitenni az ilyen helyzeteknek. Mivel a tériszony éveken keresztül fennállhat, jelentősen beszűkítheti az egyén életterét, pl. képtelen lesz munkába járni vagy bevásárolni, szélsőséges esetben egyáltalán nem tud kimozdulni otthonról.

forrás: pixabay.com

Az agorafóbia oki tényezőivel kapcsolatban több teória létezik, számos vizsgálat tűzte ki célul a kialakulásával összefüggő faktorok meghatározását. A terápiás tapasztalatokon alapuló elméleti megközelítések közül most kettő rövid ismertetésére kerül sor.

Általában véve a fóbiák kialakulásának meghatározásában két nagy pszichológiai iskola értelmezései játszanak szerepet: a pszichoanalitikus vagy dinamikus megközelítés és a behaviorista nézőpont. A behaviroizmus szerint a fóbia klasszikus és operáns kondicionálás folyamatai során alakul ki. Így egy korábban semleges ingerből – valamilyen, az egyén számára traumatikus élmény hatására – szorongást kiváltó inger keletkezik. Hogy a szorongását csökkentse, elkerüli a szorongást kiváltó helyzeteket, így az operáns kondicionálás hatására megerősödik a félelme. Ezen gondolkodási keret szerint ezért az agorafóbia és úgy általában a fóbiák egy kognitív viselkedés terápiás eljárással az úgynevezett szisztematikus deszenzitizációs technikával megszüntethetők.

Az agorafóbia analitikus / dinamikus szempontú magyarázata

E megközelítés felfogása szerint úgy alakul ki a fóbia, hogy az egyén a rá nézve kínos, veszélyes tudattalan vágyait, gondolatait és motivációit elfojtja majd az elfojtás következtében létrejött szorongást áttolja egy másik helyzetre vagy tárgyra és ezt a helyzetet vagy tárgyat aztán elkerüli. Tehát egyfajta (sokszor elsőre érthetetlen) szimbolizáció történik.

forrás: pixabay.com

Ezek alapján vizsgáljuk meg az agorafóbia működését. A tériszonyos személyt sok esetben valakinek kísérnie kell, hogy tünetmentes maradjon. A kísérő a szülő vagy testvér, illetve ha ők már nem élnek vagy nem élnek vele együtt, akkor egy a szülővel ill. testvérrel ekvivalens személy, aki lehet rokon, barát vagy bárki, aki biztonságot érzését nyújtja. Nem ritkán elegendő, ha fóbiás személyt egy kisgyermek kíséri, mert az ilyen helyzet pszichés konstellációban annyit tesz, hogy a beteg maga a gyermek, akit egy másik gyermek (testvér szimbólum) kísér, vagy ő a szülő, aki gyermeket kísér. És hogy miért kell, hogy a szülő vagy szülő szimbólum átkísérje a szorongást kiváltó helyen? A gyermek kötődik az anyjához, a korai életszakaszban csecsemőként, majd kisgyermekként is szüksége van az anya közelségére, mert ez ad neki biztonságot. Az agorafóbia esetében a nagy tér a külvilágot, az életet, az anyától való eltávolodást szimbolizálja, amit a beteg veszélyesnek élhet meg. A nagy tér a beteg számára a szabadság szimbóluma is, örülni szeretne neki, megélni azt, de a szabadság megélése, az eltávolodás a szeretett személytől valamilyen tudattalan okból kifolyólag szorongáskeltő a számára. Tehát a tériszony sok esetben az egyén dependencia igényének szimbóluma. Hozzá kell tenni, hogy nem mindig. A fóbiás tünetek mögött több tudattalan konfliktus húzódhat meg, melyek akár együttesen vezetnek tünetképződéshez. Ilyen tudattalan konfliktusok lehetnek a tériszony esetében az autonómia-dependencia problematika mellett pl. szexualitással összefüggő vagy agresszió kezeléssel kapcsolatos elakadások. A dinamikus szemléletű terápia ezek feltárása révén utat nyit az addig vállalhatatlan – ezért a tudattalanba száműzött – érzéseknek, gondolatoknak, késztetéseknek, így feloldva a személy szorongását.

Zárógondolatként megjegyzendő, hogy a fóbiák kialakulásában jelentős szerepe van a genetikai, környezeti, interperszonális tényezőknek is.

Felhasznált irodalom:

Feldmann Sándor (1998); Az ideges félelem. Édesvíz kiadó, Budapest.

Gartner Pál; Lélektan és kórlélekan. Felelős kiadó: dr. Gartner Pál.

Gabbard, Glen O MD., (2016) A pszichodinamikus pszichiátria tankönyve. Oriold és Társai, Budapest.

08 okt 2020

Egészség

Elképzelhető, hogy néhány mentális zavar nem is betegség?

Elképzelhető, hogy néhány mentális zavar nem is betegség? Antropológusok új megvilágításba helyeznék az egyes mentális zavarokról alkotott szakmai véleményeket. Egy új tanulmány szerint bizonyos mentális betegségek valójában a környezeti viszontagságokra adott természetes válaszreakciók.

Tételezzük fel, hogy egyes mentális zavarok, mint a szorongás, a depresszió vagy a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nem számítanak betegségeknek. A biológiai antropológusok a mentális betegségek újragondolására szólítják fel a tudományos közösséget új tanulmányukban. A bizonyítékok alapos áttekintésével jó okuk van azt feltételezni, hogy a depressziót vagy a PTSD-t nem a kémiai egyensúly felborulása okozza, hanem a környezeti behatásokra adott reakciók. Az ADHD pedig egy olyan működési mód lehet, amely régen, egy ősi környezetben alakult ki, de nem felel meg a mai életmódunknak.

Forrás: pixabay.com

Középpontban a környezeti nehézségekre adott reakciók

A mentális zavarokat a fennálló orvosi ajánlás alapján általában gyógyszerrel kezelik. Tehát miért állítják a tanulmányt író biológiai antropológusok, hogy ezeknek a zavaroknak nem biológiai okai vannak? Tanulmányukban több kulcsfontosságú pontra is rámutatnak.

Először is, szerintük az orvostudomány soha nem tudta bizonyítani, hogy a szorongás, a depresszió vagy a PTSD örökletes állapot.

Másodszor a tanulmány szerzői megjegyzik, hogy az antidepresszánsok széles körű és növekvő használata ellenére a szorongás és a depresszió aránya nem mutat javuló tendenciát. 1990 és 2010 között a súlyos depressziós és a szorongásos zavarok globális előfordulási gyakorisága 4,4% és 4% volt. Ugyanakkor a kutatások továbbra is azt mutatják, hogy az antidepresszánsok önmagukban nem hatékonyabbak a placebonál.

Harmadszor, világszinten ezen zavarok valamelyike statisztikailag minden 14. embernél jelentkezik. Mégis „a konfliktusok által érintett országokban becslések szerint minden ötödik ember depresszióban, PTSD-ben, szorongásos vagy más egyéb pszichés zavarban szenved” – írják.

forrás: pixabay.com

A szerzők együttvéve úgy vélik, hogy a szorongás, a depresszió és a PTSD a mindennapi élet nehézségeire adott adaptív válasznak is tekinthető. Így ezek egy védelmi rendszer részét képezik, amelyek olyan helyzetben aktiválódnak, ami fenyegetést jelent az emberek fizikai erőnlétére, hogy minimalizálják káros hatásokat. Szorongás esetén ez azt jelenti, hogy az aggódás segít elkerülni a veszélyeket. De hogyan lehet ez igaz a depresszióra? Állításuk szerint a depresszió „lelki fájdalma” segít abban, hogy „figyelmünket a nemkívánatos eseményekre összpontosítsuk … annak érdekében, hogy csökkentsük az aktuális nehézségeket és elkerüljük a későbbiekben várható negatív élményeket”.

Ez talán szokatlannak tűnhet, de a tanulmány kihangsúlyozza, hogy e három pszichés zavart maguk az idegkutatók is egyre inkább a külső fenyegetésre aktiválódó és az evolúció során kifejlődött riasztórendszer ágaihoz kötik. A szorongás mögött például az ’üss vagy fuss’ válasz krónikus jelenléte is állhat. PTSD akkor fordulhat elő, amikor a trauma kiváltja a dermedési reakciót, amely az állatoknak például abban is segít, hogy a haláluk előtt kikapcsoljon a fájdalomérzetük. A depresszió pedig ugyanennek a dermedési reakciónak a krónikus aktiválása lehet.

Fontos a címkézés

A címkék használata abban segít, hogy meghatározzuk, kik vagyunk és mire vagyunk képesek azáltal, hogy magunkévá tesszük őket. A címkék azonban sokszor korlátoznak is minket. Ezért fontos annak átgondolása, hogy miként címkézzük a szorongást, a depressziót vagy az ADHD-t. Fontos különbségeket tennünk abban, hogy valakinek depressziója van vagy agyi rendellenességgel küzd vagy a környezeti nehézségekre reagál depresszív módon. Hiszen, míg a nehézségeket leküzdhetjük, a mentális betegségeket kezelni kell. Egy-egy címke mögött több minden állhat.

Nézzük meg, mivel szokás címkézni az ADHD-t. Egy generációval ezelőtt az ADHD-val élő fiúkat „rossz fiúknak” bélyegezték és gyakran büntették a viselkedésüket. Manapság az ADHD-val együtt élő gyerekeknek abban segítünk, hogy megértsék: „tanulási különbségeik” vannak. A büntetés és szankciók helyett próbálunk támogatást nyújtani a számukra különféle módokon. Amikor így teszünk, a viselkedési problémák gyakran csökkennek vagy akár el is tűnnek. A címke tanulási különbséggé való megváltoztatása létfontosságú, mert teret enged az ADHD-s gyerekeknek arra, hogy „jó gyerekek” legyenek és sikereket érjenek el. Az ADHD ettől függetlenül továbbra is „figyelemhiányos hiperaktivitásnak” minősül.

forrás: pixabay.com

Finnországban, ahol a jelentős fizikai aktivitás az iskolai nap szerves része, az ADHD előfordulásának aránya megfigyelhetően alacsony. Eközben az Egyesült Államokban az iskolákban azt várják a gyermekektől, hogy a nap nagy részében üljenek egy helyben. Ott az általános iskolások gyakran csak 15-20 perc szünetet kapnak naponta, ami messze van attól a 60-90 perctől, ami a szüleiknek volt hasonló korukban. Nem véletlen, hogy az ADHD-val diagnosztizált gyerekek aránya az Egyesült Államokban az elmúlt 15 évben emelkedett.

„Az ADHD nem rendellenesség” – állítják a tanulmány szerzői, inkább az általunk felépített modern tanulási környezettől való evolúciós eltérésnek tekinthető. Edward Hagen, a Washingtoni Állami Egyetem evolúciós antropológia professzora és a tanulmány egyik társszerzője egy sajtóközleményben azt hangsúlyozta, hogy „evolúciótörténetünkben ritkán találkozni azzal a jelenséggel, hogy a gyerekek csendben ülnek az íróasztaloknál, miközben nézik, ahogy a tanár matematikai egyenleteket végez a táblánál”.

Társadalmi reform vagy orvosi kezelés?

A tanulmány szerzője, Kristen Syme, a Washingtoni Állami Egyetem PhD hallgatója szerint a szorongást, a depressziót vagy a PTSD-t antidepresszánssal kezelni olyan, mintha egy csonttörést úgy gyógyítanánk, hogy a csontot nem rakjuk vissza a helyére. Úgy véli, hogy ezek a problémák „inkább szociokulturális jelenségekre hasonlítanak, ezért a megoldás nem feltétlenül az agy diszfunckiójának helyreállítása, hanem a társadalomban fellépő diszfunckiók a helyreállítása”.

A tanulmány célja azonban nem a kezelések hirtelen történő megváltoztatása, hanem a mentális zavarok más, újféle szemszögből történő tanulmányozása. „A depresszióval, szorongással és PTSD-vel kapcsolatos kutatásoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az ember életében bekövetkező konfliktusok és nehézségek enyhítésére, és kevesebbet az agy kémiájának befolyásolására.”

forrás: pixabay.com

De mi van azzal a ténnyel, hogy rengeteg orvosi bizonyíték áll rendelkezésre az agyi kémiával kapcsolatban? Gondoljunk csak egy nemrégiben készült tanulmányra, amelyet Finnországban, Turkuban végeztek. A kutatók kimutatták, hogy a depresszióval és szorongással járó tünetek már egészséges egyéneknél kapcsolódnak az agy opioid rendszerének változásaihoz.

Össze lehet-e egyeztetni ezeket az agykutatásokat az antropológusok kritikájával a mentális egészség kezelésével kapcsolatban? A válasz: igen. A szorongással és depresszióval járó agyi változások egyértelműek, de ez nem jelenti azt, hogy ezeket a zavarokat ne lehetne felfogni a környezeti nehézségekre adott válaszként is.

Mindezek alapján felmerülhet a kérdés, hogy szükséges-e változtatnunk azon, hogyan közelítsünk a mentális egészséghez? Igen is és nem is. Ha arról van szó, hogy milyen címkéket használunk, akkor a változás jót tesz. A mentális egészség helyreállítása ugyanis részben attól is függ, hogy a betegek hisznek-e a gyógyulásban. Nagyon bátorító és megnyugtató lehet egy betegnek azt hallani, hogy tünetei a környezeti ártalmakra adott egészséges reakcióknak tekinthetőek.

Az orvosoknak természetesen nem újdonság, hogy az ember életében felmerülő nehézségek a lelki egészségre is kihatnak. „Saját orvosi képzésem során én is tanultam a biopszichoszociális modellről, magában foglalva mindezen problémák összefüggő okairól is. De amíg egy társadalmi reform nem szünteti meg a szenvedés társadalmi okait, addig az orvosoknak továbbra is gondoskodniuk kell a betegek ellátásának színvonaláról. Ha visszatekintünk az orvostudomány történetére, akkor olyan gyógyítókat látunk, akik az idejükben legjobbnak tartott kezelést alkalmazták mindaddig, amíg hatékonyabbakat fel nem fedeztek.”  – vallja Dr. Alison Escalante, a cikk írója.

Forrás: Alison Escalante M.D. (2020): What If Certain Mental Disorders Are Not Disorders At All? https://www.psychologytoday.com/us/blog/shouldstorm/202008/what-if-certain-mental-disorders-are-not-disorders-all?

Fordítás: Gáspár-Zsolnai Éva

24 aug 2020

Egészség / Mentálhigiéné

Egy civilizációs betegség: az irritábilis bél szindróma

Az irritábilis bél szindróma (IBS) annak ellenére jelent komoly népegészségügyi problémát, hogy ebben a betegségben szenvedők csupán mintegy negyede fordul orvoshoz. A korábban csak említés szintjén jelenlévő, a tápcsatornát érintő funkcionális betegségek az utóbbi évtizedekben kiemelkedő figyelmet kaptak a gastroenterológiában. Ennek elsődleges oka, hogy a fejlett országokban magas az előfordulási gyakorisága, egyes források szerint a felnőtt lakosság 10-20%-át (!) is érintheti. Az IBS elsősorban a fiatal felnőtt korosztály tagjai között fordul elő, tipikusan a 20-50 évesek körében. Továbbá jellemző, hogy a nők körében 2-4-szer gyakoribb, mint a férfiak között.

forrás: www.pixabay.com

 Az IBS krónikus, mivel éveken, évtizedeken keresztül fennáll, hol gyengébb hol intenzívebb tüneteket produkálva és funkcionális, mert a tünetek hátterében nem mutatható ki szervi elváltozás vagy anyagcserezavar. A tünetek nagyon változatosak, egyénenként eltérőek lehetnek. Uralkodó tünetei a hasi panaszok, görcsös fájdalom, puffadás, diszkomfort érzés, gyakori hasmenés vagy éppen székrekedés.

A következőkben az irritábilis bél szindróma okainak bio-pszicho-szociális szemléletű bemutatása olvasható.

forrás: www.pixabay.com

A gyomor-bélrendszer kettős idegi szabályozás alatt áll. Az IBS biológiai hátterét az ún.agy- bél-tengely összehangolt működésének zavara adja. Az agy- bél-tengely bonyolult idegi szabályozó rendszer. A bélrendszer és az agy kommunikációja idegi, hormonális és immunológiai folyamatokon keresztül valósul meg. Stressz hormonok például közvetlen hatással vannak a belek motilitására (bélmozgásra), a bél immun folyamataira, sőt a bélflórára is. A bélfunkciókra az észlelési folyamatok is hatást gyakorolnak, mely folyamatok szintén az agy-bél tengelyen keresztül mennek végbe. A memória, a kognitív és affektív mechanizmusok megváltoztathatják az agyba érkező jeleket. Ennek következtében fiziológiai folyamatok indulnak be, melyek képesek megváltozatni a motilitást, szekréciót (kiválasztást), immunfunkciót, a gyomor-béltraktus vérátáramlását.

Ez azt jelenti, hogy a stressz, a szorongás vagy egyes emlékek aktivációja növeli a fájdalom észlelését, míg más folyamatok például a relaxáció vagy hipnózis csökkentik ezt a hatást.

Fentiekből már kiatlálható, hogy az irritábilis bél szindróma a pszichoszomatikus betegségek csoportjába sorolható. Kóroki eredete rendkívül összetett, több tényező is hajlamosíthat a kialakulására. Nézzük mik is lehetnek ezek a tényező és kezdjük a genetikával!

forrás: www.pixabay.com

A jellegzetes földrajzi, etnikai eloszlás, a nemek különböző érintettsége, a fiatalabb életkori megjelenés, a különleges klinikai tünetek, valamint a családi halmozódás a genetikai tényezők szerepét jelezhetik a betegség kialakulásában.

 Az IBS genetikai hátterének feltérképezésére család és ikervizsgálatokat végeztek. Egyes vizsgálatok adatai szerint az IBS-ben szenvedő betegek hozzátartozóinál 17%, míg a házastárs hozzátartozóinál 7% volt az IBS előfordulási gyakorisága. Ez az eredmény önmagában azonban nem feltétlenül a genetikai tényezők jelentőségét mutatja. A családi halmozódást a közös környezeti tényezők befolyása és a hasi fájdalomra adott tanult válasz is eredményezheti. Az ikervizsgálatok eredményei alapján 10-20%-ra becsülhető az öröklődés szerepe az IBS kialakulásában.

forrás: www.pixabay.com

A posztinfekciós IBS-t a betegség egyik alcsoportjaként említi a szakirodalom. Akut bélfertőzés lezajlása után az esetek több mint 30%-ában az IBS-re emlékeztető tünetek maradnak vissza, jellemzően a hasmenéses állapot fordul elő. Egy bakteriális infekció után tizenkétszer nagyobb az esélye az egy éven belüli IBS kialakulásának, mint a fertőzés lezajlása nélkül. A stressz helyzet megváltoztatja a bélflóra ökológiai egyensúlyát és rontja a betegek állapotát. Az IBS a motilitási zavarok által maga is elősegíti az infekciók kialakulásának esélyét. A posztinfekciós IBS kialakulásában pszicho-neuro-immunológiai folyamatok játszanak szerepet.

forrás: www.pixabay.com

A pszichológiai tényezőknek kiemelkedő szerepük van a betegség kialakulásában. A betegek személyiségére vonatkozóan leggyakrabban megfigyelhető a túlzott lelkiismeretesség, a perfekcionizmus, túlérzékenység, a hatékonyságérzés hiánya, a szociális megfelelés iránti nagyobb igény. Ezek olyan viselkedések kialakulását eredményezik, mint az elkerülő viselkedés és túlérzékenység a szomatikus (testi) jelzésekre. A betegek irreálisan nagy figyelmet fordítanak a testi jelzésekre, így azok intenzitását felerősítik, ebből kifolyólag pedig a testi betegség fennállása teljesen megalapozottnak tűnik. A kóros figyelemfokozódás nem kizárólag csak a testi tünetekre irányul. A negatív életeseményekre, a szociális fenyegetést jelentő szituációkra is ugyanez jellemző, mivel ezekben a helyzetekben szégyenérzés fenyegeti az egyént. A negatív életeseményekre ezek a betegek nagyobb stressz-választ adnak. A pszichés szenzitizáció azt jelenti, hogy egy előzőleg átélt ingerre az ingerküszöb alacsonyabbá válik, és így legközelebb erősebb válasz alakul ki ugyanarra az ingerre. IBS esetében a szervi működésre irányuló fokozott figyelem, a szorongás, a depresszió és stressz, az érzékelési küszöböt tovább csökkentik. Ennek következtében a beteg a normális intenzitású ingert fájdalomként fogja megélni. Az IBS-ben szenvedőkre jellemző még a katasztrofizálásra való hajlam, ami egy a gondolkodási torzítások közül. Nevéből eredően azt jelenti, hogy valaki egy többé-kevésbé kellemetlen élményt katasztrófaként él meg.

 Mint minden betegséghez az IBS -hez is kapcsolódik másodlagos betegségelőny, ami azt jelenti, hogy a betegsége által felmentést kap egyes kötelességei alól vagy éppen így jut a vágyott törődéshez. A betegségviselkedés kialakulása gyermekkori tanulási folyamatokkal is összefügg. Egyes kutatási eredmények szerint az IBS-ben szenvedő egyének gyermekkorukban betegesebbek voltak, többet hiányoztak az iskolából mint társaik. Ezen betegségperiódusok alatt több szülői figyelmet élveztek, szüleik pedig a viselkedésükkel megerősítették a panaszok miatti betegségszerepet.

Végül meg kell említeni még egy nagyon fontos pszichés faktort, ami nem csak az IBS hanem más pszichoszomatikus kórképek kialakulásában is szerepet játszik. Ez pedig a korai életkorban történt életesemények, főként az abúzusok. Szakirodalmi adatok szerint a pszichiátriai kórképek mintegy egyharmadában deríthető ki szexuális abúzus, amely általános sérülékenységet jelent a pszichés zavarokkal szemben. Egy vizsgálat eredményei szerint az IBS-betegek egyharmadában fordult elő súlyos szexuális abúzus, a gyermekkorban történt szexuális bántalmazás gyakorisága 11% volt az abuzáltak között.

forrás: www.pixabay.com

A szociális-kulturális háttér az IBS biopszichoszociális szemléletű bemutatásának utolsó aspektusa. Az IBS vizsgálata különösen fontos interperszonális szempontból. Életünket társas térben éljük, így mindannyian naponta megtapasztalhatjuk a társas interakciók nehézségeit.

A betegségek és ez alatt, nem csak a krónikus betegségeket értjük, társas közegben keletkeznek, így a betegséggel kapcsolatos hiedelmek és attitűdök hatnak a beteg és társas környezetének viselkedésére is. A betegek nehézségei már a diagnózis felállítása után jelentkeznek, amikor is szembesülnek a környezetük értetlenségével. A betegség hatására a beteg érzelmi stabilitása is megbomlik, ennek következménye pedig a környezetben kialakult ambivalens viselkedés a beteg felé. Jól láthatjuk tehát, hogy egy betegség mennyire képes megterhelni társas kapcsolatainkat. A betegség új helyzetet teremt a beteg és környezete számára és ebben az új helyzetben a betegnek ki kell alakítani a megfelelő megküzdési stratégiáit. Az új szerepviszonyok és újfajta interakciók (pl. állandó segítségkérés) elsajátítása egyik félnek sem könnyű feladat. Könnyen léphetnek fel elakadások a változás folyamatában és a kudarcok erősen megterhelhetik a beteget.

Ezekben a krízisekben megnövekvő distressz az IBS-betegek tünetmentes vagy enyhe tünetes állapotán jelentős romlást okozhat a fent már tárgyalt folyamatokon keresztül. Éppen ezért nem csak a betegek, hanem a környezetének megfelelő edukációja is fontos lehet a beteg életvitelének javítása érdekében.

A fent felsorolt tényezők többnyire nem egymagukban, hanem együttesen, de egyenként változó mértékben vesznek részt a betegség tüneteinek kiváltásában. Ez a terápiás lehetőségeket is befolyásolja. Az IBS kezelhető, a tünetek intenzitása csökkenthető, ennek következtében elkerülhető az életminőség súlyos leromlása. Gyógyszeres terápiával illetve nem gyógyszeres kezeléssel, például relaxációval, interperszonális pszichoterápiás módszerekkel, rövid, dinamikus terápiával, valamint a kognitív viselkedésterápiával jelentős javulás érhető el.

Felhasznált irodalom:

Aszalós Zs. (2011). Az irritábilis bél szindróma pszichiátriai vonatkozásai. Magyar Belorvosi Archívum, 645, 25-31.

Hagymási K. & Tulassay,Zs. (2006). Az irritábilis bél szindróma genetikai háttere. Orvosi Hetilap 147. évfolyam 25. szám 1167-1170.

Döbrönte Z., Lakner L. & Sarang K. (2006). Posztinfekciós irritábilis bél szindróma. Orvosi Hetilap, 147. évfolyam, 43. szám, 2077-2080.

Csabai M. & Molnár P. (2009). Orvosi pszichológia és klinikai egészségpszichológia. Budapest: Medicina.

Túry F. & Újszászy L. (2000). Pszichológiai vonatkozások, pszichoterápiás lehetőségek irritábilis bél szindrómában. Lege Artis Medicine, 10, 336-343.

Túry F. & Újszászy F. (2005). Az irritábilis bél szindróma pszichológiai vonatkozásai. Háziorvos Továbbképző Szemle, 10, 325-328.

Rosztóczy A. (2011). Irritábilis bélszindróma (IBS) Háziorvosi Továbbképző Szemle. 16, 331-335.